KÖZLEMÉNY
KÖZLEMÉNY
A területi államigazgatás sikeres átszervezésének támogatása érdekében Magyarország Kormánya elindította „A járási hivatalok
integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” (EKOP-2.1.23) és „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának
fejlesztése” (EKOP-1.2.26) című, európai uniós forrásból finanszírozott, kiemelt projekteket, hogy a jogi és szervezeti háttér
kialakításával együtt a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási hivatalainak informatikai fejlesztése is megvalósuljon. A két
projektből összesen több mint 10 milliárd forint értékben tudtunk uniós fejlesztéseket megvalósítani.
A járási hivatalok informatikai működését kiszolgáló háttér infrastruktúra fejlesztésének fontosabb eredményei:
– Elavult informatikai eszközök cseréje – Ennek keretében 16 ezer munkaállomás kialakítása, háromezer táblaszámítógép és
6500 nyomtató, illetve az ezekhez szükséges szoftverek üzembeállítása történt meg.
– Szerverek telepítése -A projekt során minden kormányhivatal saját szerverekkel megerősítve támogatja a járási hivatali
– Egységes központi informatikai rendszerek bevezetése
– Interaktív virtuális ügyintézési szolgáltatás fejlesztése
A projekt során több, mint 5000 kormányhivatali és kormányablak ügyintéző került kiképzésre jelenléti képzés, valamint korszerű
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Tiszaújvárosi Járási Hivatala